Azt mondtam, nem számolom a napokat, de azért ez mégis a hetedik. És hát.

Hanem a másik dolog, amit megfogadtam, ezt viszont máma, hogy nem fogok egy jó darab ideig mérlegre állani. Merthogy a mai nap reggelén kiderült az én számomra, hogy fogyókúrám első hetében hatalmas erőfeszítések árán sikerült elérnem, hogy mindössze egy kilogrammal növeljem testem nyugalmi tömegét a tengerszinten. Rossz hír, hogy ráadásul jó száz méterrel afelett tartózkodom, jobb hír, hogy a Balti-tengerhez mérten, még rosszabb viszont, hogy a referenciamérés is ugyanezen topográfiai körülmények között történt egy hete. Úgyhogy ezt "megin' megbaszhassuk", örök emlékű Kaszás fatörzsőrmesterünk szavajárásában. Valamelyes pozitív kicsengést csempész e drámába a tény, hogy mindazonáltal meglehet: a fogyókúra nélkül nem egy, hanem kettő, három vagy - horribile dictu! - négy kilogrammot is híztunk volna ugyanezen idő alatt. Hanem mindez nem több puszta hipotézisgyártásnál, úgyhogy - ignore.

Bassza meg, mondhatnám, de nem mondom, egyfelől mert kifinomult polgári nevelést kaptam annak idején, másfelől meg azért, mert tudom, hogy a hibát, ami végső soron eme intermittáló explozív zavar kiváltója volt, magam követtem el. A méréssel. Nem kell mérni ugyanis. A testtömeg az első időkben le-fel cikázik, míg rá nem áll a szervezet arra a programra, amit rája akarunk erőltetni. S amidőn ez már nem erőszak lesz a számára, hanem a mindennapok biológiai valósága, akkor nemcsak azt tesi, ami a dolga, hanem úgy, ahogyan mi szeretnénk. Fogyik majd, tömegileg.

Na, majd akkor megmérjük. Most pár hétig semmiképp.